A városrendezési problémák ugyanis annál komplexebbek és az önkormányzat szerepe sokkal átfogóbb kellene legyen, mint hogy egyszerűen csak az épitészek legyenek a bűnbakok a Kolozsvári központ fejlődése miat. Hiszen ők csakis jót akartak, mindenkinek: gyalog járnak, nem dudálnak rád az autóból, biokaját esznek, s a teraszokon babettes lányokkal súdgoloznak, kedvesen... nem mint a fehér inges, kosárligákban kimunkált szélesvállú befektetők, akik iphone-on edzik öblös hangjukat és alig hogy el tudnak számolni három millióig (euróban).
Az építészek egészen másak és főleg nem hibásak... mert ki tudhatta volna előre, hogy ha új kőburkolatot, szökőkutat raknak a Közép-utcára, attól már a kávé is drágább lesz, vagy azt, hogy ha “kertvárosban” egymás hegyén-hátán húzzák fel a blokkokat s a bevásárlóközpontokat, akkor előbb-utóbb kiürülnek a központból a boltok. Egyépkézláb várostervező munkacsoport számára nyilvánvaló kellett volna legyen ugyanis, hogy ha a kertvárosok térnyerése más, kisebb-nagyobb városban, Barcelonától Stockholmig, hasonló szórodáshoz (ún. “urban sprawl”-hoz) vezetett, akkor a Kolozsváron felújított Főteret is kétes, hogy aktívan fogják használni a lakosok.
A várostervezés majdhogynem kivétel nélkül mérhetetlenül sok konfrontációval és frusztrációval jár, mert öntörvényűen működő szakágak és ellentmondásos tendenciák között probálunk rendet rakni. Az urbanisztikai tervezés és gyakorlati megvalósítása korántsem tekinthető egy pozitivista, könnyen kiszámítható folyamatnak és éppen emiatt kizárólag multidiszciplináris együttmüködésen alapulhat (‘Non of us is so smart than all of us’), a helyi önkormányzat potens és hozzáértő vezetésével.
Kapaszkodót jelenthet ugyanakkor pár ‘best practice’ példa helyi körülményekhez való idomítása, vagy csupán a hibás intézkedések elkerülése.
A 80-as évek Barcelonájának urbanisztikai tervezési gyakorlatát lassan már rongyosra idézték szakmai berkekben, de a város integrált fejlesztési terve és terv mögött álló multidiszciplináris szakértői csapat eredményei még mindig ihlettel szolgálnak nyugati, illetve szolgálhatnának főként a kelet-európai urbanisták számára. Szakmai közhelynek számít ugyanis, hogy a városrehabilitáció egyik fő mozzanata a közterek művészi igényű megújítása.Ennek hátterében egy nagyon egyszerű gondolat áll: ha közpénzből nem is futja az épületek felújítására, a város képes életet lehelni haldokló belvárosába pusztán az által, hogy közterületeit felújítja (s akár az eddigiekhez képest másként, kreatív módon bocsájtja a közösség rendelkezésére, adja használatába, animálja). A köztérfelújítás pedig az magánszektort is arra készteti, hogy felújítsa, fejlessze ingatlanait, mindez pedig a lakás-, irodai-és kereskedelminégyzetméterárak emelkedésében és a „belvárosi élet” újraéledésében mérhető a gyakorlatban. Ez persze akaratlanul is a városközpontok dzsentrifikálódásával jár. Azt viszont már kevesen tudják, hogy Barcelona sikerét nemcsak a világhírű építészeknek, urban designereknek köszönheti, hanem a rendkívül aktív és hozzáértő önkormányzati szerepvállalásnak is.
Természetes folyamat, hogy az életminőség – habár vitathatóKolozsvár esetében - emelkedésével, a városlakók igénye is megváltozik, s inkább laknak kertvárosi környezetben, távol a központtól és az autósforgalomtól, vagy a tömbházaktól, akár. Az ilyen trendek ellensúlyozására viszont az önkormányzatoknak és az alkalmazott urbanistáknak mindig felkészült választ kell adniuk, hogy ellensúlyozni tudják a piaci mechanizmusok szociális hatásait. Éppen ezért, amikor Barcelonában a La Rambla fő sétáló utcájáról a szolgáltatók és a boltok a kertvárosi mallok fele húzódtak, az önkormányzat támogatást biztosított az egyetemeknek és a bentlakó diákoknak, hogy a központban béreljenek épületeket. Antwerpben (Belgium) pl. a fiatal házasok és diákok a központban kapnak szociális lakást vagy bentlakást, hogy ez által olyan szociális rétegeket vonzzanak oda, akik fenntartják a központi szorakozóhelyeket, vendéglőket, mert még a turisták is inkább keresik a helyi lakókkal való találkozást manapság, mint egykori hősök megkövült nyomait. Fontosabb az állandó lakosság jelenléte azért is, mert az egyoldalú dszentrifikálódás a kizárólag turisták által fenntartott vendeglátóegységek elterjedését eredményezi, amelyek könnyen free-riderekké válnák, hiszen a turisták csak egyszer térnek ide be s mivel nincs összehasonlítási alapuk, hanyag minőségben és indokolatlanul drágán fogyaszthatnak (lásd Velencei Szt. Márk téri kávézok, Brugge-i főtéri hot-dog arusok.)
Hasonlóan, sok problémára kerülne megoldás Kolozsváron is, ha az építészek, szociológusok, urbanisták, de főként az önkormányzat tudatosan és aktívan részt venne a várostervezésben: állandó megfigyeléssel, megelőző intézkedésekkel, adópolitikával és következetes városrendészeti tervekkel s ha az urbanista tervezők is túllépnének a szőkőkutak és kőburkolatok elrendezgetésén, mert a várostervezés ennél sokkal kompexebb probléma.
No comments:
Post a Comment